Tűnődéseimről írok ismét. Sokmindenen gondolkozom mindennap, de igyekszem távol tartani a világmegváltó gondolatokat, mert egyszerűen úgyérzem hiába valóak. Okolhatnék mindent és mindenkit, hogy mi és miért, de egyszerűen nem törnek rám a "nagy igazságok". Akarok már két hete írni a kedves blogom számára egy értekezést a szavakról, pontosabban azokról a szavakról melyek hatással vannak ránk, szóval gyakorlatilag az összesről. De mint mindig akadnak egyenlőbbek az egyenlők között, így vannak szavak is melyek erősebb hatást gyakorolnak ránk mint más szavak, ilyenek például az érzelmeket, érzéseket kifejező szavak, nemes egyszerűséggel jól esik őket hallani más emberektől, persze megfelelő kontextusban. Vannak azomban esetek mikor kellemetlen érzéssel társulnak a kellemes szavak ilyenkor pedig megnémulunk, hiszen mit? tárjuk ki szívünket? nem azt már nem inkább csendben szenvedünk, hogy a másikat ne terheljük, hiszen mindenkinek annyi sok száz meg száz baja van. Emberek vagyunk. Igényeljük és szeretjük a törődést, a szeretetet. Ez így volna igaz, ahogyan ide leírtam? Valóban?
Természetesen igen. Csak, mivel emberek vagyunk jönnek a kifogások, nem mindig tudjuk mi a legjobb nekünk és néha elfelejtünk önzők lenni és elszalajsztjuk az alkalmat, hogy ne okozzunk nagyobb fájdalmat, mikor tudjuk, hogy ezzel okozzuk a legnagyobb fájdalmat magunknak.
