óda a csikkekhez
A tál elszívott rák-rudacska,mely árvább mint a lelkem, csak ő érti meg mit miért tettem, rájuk mindig számíthatok, ők ottvannak amikor szükség van, és fehéren vicsorognak az éjszakában, mikor gond van. Nekik nem számít semmi, ők megölnek a bajban is, ha itt vagy mellettem ők elijesztenek, ha nem vagy itt ők segítenek míg ide érsz. A magányomban rátok fanyalodok, nem hagytok cserben, követtek bárhova megyek, a síríg kísértek. De visszajövök kísértek, csak magamnak köszönhetek mindent, nem egyéb ez öngyilkosság. Dölgotok végeztével porrá lesztek a tűzben, de ha a tartó kiborul, hát az életem siklott mellé.
KMD
