Hazaérkeztem Szegedről, bekapcsoltam a tévét, ugyan zappoljunk kicsit, erre a Film+-ra kapcsolva belefutottam, gyerekkorom sorozatának, általam még nem látott tévéfilmjébe, a Hazárd megye lordjai: Irány Hollywood című filmbe.
Elfogult vagyok a sorozattal kapcsolatban, elég autóbolond voltam régen is, most sem vagyok más és én ezen a sorozaton nőttem föl, imádom azt a nagy narancssárga hodályt zászlóval a tetején és a nulla egyessel az oldalán, a Dixie.vel a dudában.
Az első tévéfilmet imádtam, a Hazárd megye lordjai: A visszatérés címűt, az nagyon hasonlított a sorozatra, még vetített hátteres jelenetek is voltak benne. Három évvel később elküldték a srácokat Hollywoodba. A történet annyi, hogy Hazárd megyében kórházat szeretnének építeni, de nincs elég pénzük a helyieknek ezért neves country előadók felvételeivel, elindulnak szerencsét próbálni, igazából számomra kicsit zavaros volt a történet, akit érdekel, hogy pontosan mi az, úgyis megnézi, a lényeg annyi, hogy elmentek a Városba szerencsét próbálni és pénzt csinálni. A történet mesélésbe nem mennék bele, annyi kritika viszont megfogant bennem, hogy túl sok volt, szinte idegesítően, a hülyéskedés, nem tudom jobb szóval jellemezni ezek a burleszk jelenetek, melyek csak arra vannak, hogy a néző nevessen, ahogy Rosco P. Coltrane seriff bénázik, hülyeségeket csinál, valahogy nem jöttek be, meg volt ez a sorozatban is, mármint Rosco, de ott nem zavart, itt viszont nem csak Rosco de az összes ilyen jelenet az agyamra ment. Sajnálatos módon, nem volt sok autós üldözéses jelenet, a sorozat gyakorlatilag erről vált híressé, hiányzott a filmből, bár a Tábornok ott volt a színen, de nem igazán kergették őket rendőrök. Mindennek ellenére, van pozitívum is, itt volt a szereplők, az eredetiek, Bo, Luke, Daisy, Cooter és mindenki más, azért ezek az emberek ezzel a rikító narancs vassal, nagyon kedvesek a szívemnek, eladták nekem a filmet, hiszen leültem megnézni, bár nem nézek tévét, egy-egy jó filmért mégis ott ragadok, ilyen volt múlt szombaton a Bunyó karácsonyig is. Összegezve, azt kell, mondjam, hogy ez nem jó film, bár itt van mindenki, aki számít mégsem volt jó,szerintem, a Visszatérés című tévé film sokkal jobb volt, talán ez a film azért nem volt annyira jó, mint az előbb említett film, vagy a sorozat, mert ez 2000-ben készült el, gondoljuk csak el, 2000-ben eladni egy vetített hátteres, unásig ismételt autós üldözéses klisés filmet? Bár 1997-ben még jó volt ezért gondolhatták, hogy na, akkor még egyet, nem mondom, hogy hiba volt, de nem hozta a szintet. Sokszor írtam fentebb, hogy mindenki itt volt, aki számított, nos, ez nem igaz. Sorrell Booke, tudják J.D. Hogg, a nagyon kövér, nagyon mindig fehér öltönyös, állandóan cselszövő, de mindig pórul járó Főnök, ő csak a 1979-'85-ig gyártott sorozatban szerepelt, hiszen 1994-ben meghalt Isten nyugosztalja. A másik karakter, aki igazán hiányzott, az Jesse bátyó, tudják a fiúk nagybátyja, aki mindig a helyes útra terelte őket, bár ő maga szeszfőzéssel tengette mindennapjait. Emlegették a filmben és vártam, hogy mi a csoda van már, hol a fenében van már, erre a végén, mikor minden megoldódott, hisz mint minden jó családi filmnek, ennek is happy end a vége, szóval együtt a megye mulat a főtéren, levontuk a tanulságot várjuk, a stáblistát kiszakadna belőlünk a sóhaj, hogy "Na, ez jó volt!" és ekkor a kamera az égre néz és megjelenik, az öreg Jesse arca az égen, mellé a felirat, hogy Denver Pyle emlékére, mire nem jó az imdb, utána néztem az 1997-es tévéfilm után meghalt ő is, és valamiért nagyon meghatott ennek a filmnek a végén, a megemlékezés, így még a film is jó utóízt hagyott, nyugodj békében Jesse bátyó.
