Az állomáson várok, Várom a következő vonatot,
Felszállni nem fogok, csak várom, hogy valami legyen.
Ha jön egy újabb hagyom elmenni, csak ne kelljen tennem.
Az előző is.. Majd' elütött! Megállt
és csak várt.
Várta, hogy észre vegyem, hogy rám vár, ideje volna felszállnom rá.
De, nem! én csak öleltem,
Öleltem a peront, el nem engedem.
Elvitt volna szép helyre, normális életbe,
de nem tettem.
Nem volt merszem belevágni.
A vonat persze várt, nem akar ő rosszat, sőt!
Szorosan öleltem, a peron korlátját,
Láttam, hogy a kalauz is int, indulnak már.
Kifut hát nélkülem? Jobb is így, nem kell engem cipelni.
Elindul a vonat, kínosan, szomorkásan, hiába nézek utána,
nem is látom már,
Fel kellett volna szállnom rá.
Várj, ne menj!
Itt, hagysz engem?
Hiába minden, az esély el szállt, továbblépett már.
KMD
