Reménytelen álomképek,
Kik megbolygatjátok lelkemet,
Nem hagytok nyugtot nekem,
Mint hivatlan vendégek,
Úgy törtök mindennapjaimra.
Olyan képet mutattok,
Mire nagyon vágyom,
De nem volt soha,
Már rég túltettem volna magam,
Ha nem zaklatnátok naponta.
Régen talán lehetett volna valami,
Ez talán nem is igaz,
Talán hónapok óta nem is láttam,
Ti most mégis itt vagytok.
Miért kísértetek hát?
A világ legnagyobb fegyverét használva,
Ésszel túl léptem rajta,
De az emlékek, vágyak, álmok, nem hagynak.
KMD
