Nem vagyok író. Szeretnék az lenni, de nem vagyok. legalább 20 percig agyaltam, hogy írjak valamit és ennyi sikerült:
Érzelmek. Tinédzser lázadóként azt mondjuk basszák meg! Csak a könnyű kalandok a szexmegadrogmegarockandroll. Vannak az érzelmeknél nyomósabb, erősebb dolgok a világon? Persze ellehet, meglehet folytani őket,nekem nem ment tartósan, nem tudom valakinek sikerülhetett jobban. Az érzéseink olyanok, mint nem is tudom, az életadó víz vagy a fény, ha nincs megdöglünk. Ha meg van akkor lehet bármilyen, jó,rosz kellemetlen stb. De, ha már példaként hoztam ezt a két anyagot, példálóznék velük; hasznosítsuk őket! Éljünk az érzelmeinkkel, használjuk őket, mások ellen, mások dühítésére, vagy mások megnyerésére, "megszerzésére". Nem olyan egyszerű ez, mint ez a néhány sor ide leírva, kell hozzá száj is. Hiszen ennyit baszunk el állandóan, rosszkor nyitjük és szinte csak a kellő időben nem nyitjuk ki, az istenadta szervünkket, mellyel beszélni tudunk.Nekem ne mondd tudom, hogy nehéz, de csak ennyin múlik.Igaz nem kell mindig, mindennek tartalmat adni, vagy nem kell mindennek tartalom.Lehet élni úgyis, ahogy akarsz, nem muszáj mindig csöpögni az érzelgősségtől, megváltani egy-egy mondattal a világot egyszerűen ez csak az én blogom, hagy lepjék el azok a dolgok amikbennem kavarognak. Kérem hallgassák meg, olvassák el az alábbi fejtegetésemet:
Minden embernek létezik tökéletes párja, aki jing, a másik jangjához, szín a szürkeségéhez, aki egyszerűbben szólva, kiegészíti a másikat vagy minden ember a természetéből adódó önzősége miatt magányra van kárhoztatva? Írásom első felében ezt a kérdést fogom boncolgatni, ígérem később konkrétabb történet kerekedik belőle, de eleinte az általánosságé lesz a főszerep. A kérdés tehát adott; van e és megtaláljuk e valaha a párunk? Tételezzük fel, hogy igen, hiszen így kell lennie, kell lennie különben létezésünk értelmét veszti, hiszen ha nem találjuk meg párunkat, életünk annyira értelmetlen volna, hogy akár mindenki megölhetné magát, éppen ezért hisszük az, hogy van és előbb utóbb meg is találjuk. Ám akkor sincs minden rendben ha szilárdan hisszük, hogy van eleve elrendelt párunk, hiszen semmi sem garantálja boldogságunkat, mivel teljesen hétköznapi szituáció lehet az is, ha kicsúszik kezünk közül a boldogság kulcsa és nem történik meg az aminek hisszük, hogy meg kell történnie. Életünk értelmét bárhol megismerhetjük, iskolában, munkában, baráti körben vagy bármely kisebb közösségben, ugyanis valószínűtlen, hogy az utcán egymás mellett elsétálva belénk csapjon az isteni szikra: ő az! Tételezzük fel hát, hogy valamilyen zártabb közösségben találkozunk, ahol megismerhetjük egymást, ugyan közhelyes, de megkerülhetetlen, bármi megtörténhet, ember természetünknél fogva kiszámíthatatlanok a reakcióink, az ösztöneinket ugye igyekszünk elnyomni, vagy legalábbis korlátozni. Szóval megismerjük egymás, látjuk a másik szemében a szikrát és a legfőbb vágyunk csak annyi, hogy ha kimondjuk, akkor ő viszonozza, de mégsem tesszük meg, egyszerűen azért nem mert óvjuk magunkat mindenféle rossztól, ahogy elhajolunk egy ütés elől úgy próbáljuk óvni magunkat a magánytól és a keserűségtől. Persze nem akarok vénasszony szerűen károgni, nyílván vannak esetek mikor minden zökkenő mentesen alakul és nincs szó semmi olyanról, amiről írok, én egyszerűen csak a tapasztalataimat és gondolataimat közvetíteném a nyájas olvasó felé.
Be kell vallanom korábban megírtam már ezt, és annyit hozzátennék, hogy meglehet a pár, de lehet, hogy ő épp más karjaiban van, és annak a helyzetnek beláthatatlanok a következményei. Azt hiszem ezzel mindent leírtam, amit le tudok írni így hát kellemes vizsgákat érettségiket egyebeket és megyek a fejem a falba verni.
KMD
